Olcsó jóslás


Ha igaz a múltad,

akkor igaz a jövöd is.

MENÜ

 Szellemlátás, halottlátás:

 Amikor egy vendég azzal kéréssel fordul hozzám, hogy szeretné felvenni a kapcsolatot elhunyt szeretteivel, először is felkészítám rá őt lélekben. Hiszen egy ilyen "találkozás" általában először úgymond szíven üti az embert. a vendégtől csak annyit kérdezek először ki az akit szeretne meghívni és hogy milyen idős volt az elhunyt. Ezután behívom és rajtam keresztül lehet kérdezni akár a multról akár a jövőről.

Egy beszélgetés kb 1 óráig tart, a kérdéseket érdemes előre összeírni.

 

Szerelmi kötés:

 Szerelmi kötésnél a vendégnek azzal kezdem, hogy elmondjam: EZ NEM JÁTÉK!!!!! Ilyenkor két lelket kötünk egymáshoz akik igazából szeretik egymást, de mégis meg szertnék erősíteni a szerelmüket. Azonban ezt csak akkor tehetjük meg, ha mindkét fél érez egymás iránt akár baráti vagy egy erősebb érzelem ez. Soha nem szabad a szerelmi kötést önző céllal megköttetni.

A kötés idptartama kb 7 nap, vagyis ennyi szükséges ahhoz, hogy kifejtse a hatását.

Amire szükségem lesz: 1 évnél nem öregebb fotó, amelyen az arc jól látszódik arról akit meg szeretnénk kötni, teljes név és születési adatok (óra, perc nem kell).

A szerelmi kötéshez nem feltétlenül szükséges a személyes találkozó, a részleteket telefonon vagy e-mailben is meg tudjuk beszélni.

 

Rontás, átok levétele:

Általában ha egy vedég érkezik hozzám, akkor első körben azt vizsgálom meg, hogy van-e rajta, a családján, a szerelmi vagy az üzleti életén átok vagy sem.

Átkot szinte bárki küldhet ránk, azonban azt levenni csak szakmeber tudja. Átkot küldeni általában rosszindulatból, féltékenységből vagy irigységből és ártó szándékkal szoktak. Munkám során az átkot leszedem és visszaküldöm a feladónak. Sose felejtsük el a mondást, hogy aki másnak vermet ás, az maga esik bele....

Ahhoz, hogy lássam, hogy van-e rontás vagy átok az illetőn, szintén nem szükséges a személyes talákozó, elég, ha egy 1 évnél nem régebbi fényképet kapok. Amennyiben súlyosabb problémát észlelek, abban az esetben feltétlenül személyes megbeszélést javasolok. 

 

 

Asztali nézet